A nevedet mondom, de magamat féltem, magamat féltem, hogy nem igaz mégsem. Elmerül a hajó velem. Ahogy az idő, úgy száll a hajó velem. Lehet, hogy nem igaz, mégis élvezem. Élvezem a gyönyörű helyzetem, kell, és lehet, hogy nemcsak nekem. És lehet, hogy nem csak velem. Látok egy szigetet messze, valahol. Lehet, hogy nem igaz, mással utazol. Csak képzeled, hogy velem vagy éppen, mással, más hajón, más vizeken elmerül a hajó velem. Valahogy másképp történt meg, mint ahogy elképzeltem. Valahogy másképp történt meg, mint ahogy elképzelted."
"Jött-múlt fölöttem az idő napról-napra. Minden lépése új reményt, új emlékeket hozott, s lassankint belekötött engem a megszokott örömök menetébe. Fájdalmam engedett; de jaj, nyomába nem ugyan új fájdalom, hanem új fájdalmak vetése lépett. Mi lehetett ugyanis oka ama fájdalom akadálytalan és mélységes belémhatolásának, ha nem az, hogy homokra állítottam lelkivilágomat, mikor a mulandóhoz úgy ragaszkodtam, mintha nem volna mulandó." /Szent Ágoston/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése