"Emlékszel rá, mikor még én voltam a sokkal gyengébb? Belém rúgtál, rám nevettél, így szóltál: köcsög, kell még?"
"Jött-múlt fölöttem az idő napról-napra. Minden lépése új reményt, új emlékeket hozott, s lassankint belekötött engem a megszokott örömök menetébe. Fájdalmam engedett; de jaj, nyomába nem ugyan új fájdalom, hanem új fájdalmak vetése lépett. Mi lehetett ugyanis oka ama fájdalom akadálytalan és mélységes belémhatolásának, ha nem az, hogy homokra állítottam lelkivilágomat, mikor a mulandóhoz úgy ragaszkodtam, mintha nem volna mulandó." /Szent Ágoston/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése