Mindennek van jó és rossz oldala. Tőlünk függ, melyiket keressük meg előbb. Eső után, ha felnézel, a szép szivárványt látod, de ha lefelé tekintesz, a sarat.
"Igazából már nem bánom, hogy az élet így pofára ejtett. Rájöttem, hogy célja volt ezzel. Nem bírta nézni azt a fajta naivitást ami belőlem áradt. Hittem az embereknek, mi több: megbíztam bennük. Hiszen mért ne tettem volna? Azt hittem mindenki jót akar a másiknak és szem előtt tartja az érzéseit. De nem. Az emberek kétszínűek és ott rúgnak a másikba, ahol tudnak. Olyan pofont kaptam az élettől, hogy biztosra vettem: ebből nem állok fel. Aztán teltek a napok, a hetek és összeragasztottam a szívem. Most egy kődarab dobog a mellkasomban, szemernyi naivitás nélkül. Sikerült felállni a padlóról, és erősebb lettem, mint valaha. Nem hiszek, és nem bízom az emberekben, de elindultam egy úton… Az úton, ahol megtalálhatom az igazi önmagam."
"Még remegsz, s elcsuklik hangod.
Hozzám bújsz, könnyes az arcod.
Tétován, mintha mondanál valamit,
Majd beletörődsz, hisz tudod, semmi sem változik.
Sírsz, hisz a szíved mélyén elhiszed,
Hogy szebb, ha együtt mondjuk ki: Ég veled!
Az út most kettéágazik, sok minden változik,
Hát ég veled, nehéz lesz nélküled.
Egy nyitott könyv, ami rólunk szólt talán.
Így volt szép, de a jövőt nem mi írjuk ezután.
De kaptunk még benne egy utolsó lapot,
Ez lesz a legszomorúbb , már te is tudod. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése