útmutatás

I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

Istent felismerve első kötelességünk a benne való hit, a neki kijáró imádás; hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése.

II. Isten nevét hiába ne vedd!

Minthogy az ember gondolkodása és kimondott szava között szoros kapcsolat van, e hódolathoz hozzá tartozik Isten nevének (és általában az isteni dolgoknak) tisztelete.

III. Az Úr napját szenteld meg!

Istentől való függőségünket fejezzük ki azzal, hogy megtartjuk az Úr napját, ezt az időt (egész életünkkel együtt) Neki szenteljük, ugyanakkor a földi munkálkodás múlandóságát jelezve és a végső nyugalmat előlegezve munkaszünetet tartunk!

Az első három parancs Isten uralmának elismeréséhez vezetett minket. Csak ez biztosítja az ember tökéletes szabadságát. A Tízparancsolat második része (táblája) az embertársak iránti kötelességeket tartalmazza, összhangban a természeti törvényekkel:

IV. Atyádat és anyádat tiszteld!

Kapcsolataink közül első az, mely szüleinkhez fűz, hiszen életünket és felnövekedésünket nekik köszönhetjük. A szülői felelősség és a gyermeki tisztelet egymástól elválaszthatatlan.

V. Ne ölj!

Minden ember élete szent. Az egészség is Isten ajándéka. így kell őriznünk magunk és mások életét.

VI. Ne paráználkodj!

Az új élet nemzése éppúgy tiszteletet és védelmet kíván, mint az ember teste, s a szerelemben a másik felé megnyíló legbensőbb rejtett valósága.

VII. Ne lopj!

Az embernek a munkával szerzett tulajdonhoz, az életét biztosító anyagi javakhoz való jogát szavatolja ez a parancs.

VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet.

IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!

X. Mások tulajdonát ne kívánd!

Az igaz cselekedetek mellett az igaz érzések, gondolatok, vágyak is az isteni akarat teljesítéséhez tartoznak.

Portia Nelson - Önéletrajz öt rövid fejezetben

I.
Sétálok az utcán
Egy mély lyuk van a járdán.
Beleesem.
Elvesztem... Nincs segítség.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Úgy csinálok, mintha nem látnám.
Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.

III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesem... ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van.
Tudom, hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kijövök.

IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
Egy mély lyuk van a járdán.
Megkerülöm.

V.
Egy másik utcán sétálok végig.

~

Kowalsky Meg a Vega - Mit mondjak még?

Fáradt reggelek, nehéz nappalok,
A legszebb álmaid, közöttük lassan elhagyod.
Sok rejtett félelem rozsdás lakat mögött.
Bátran nézz mögé, ismerd meg és mind elköszön!

Ami vagy, amit hinni se mersz,
Hogy egyedi vagy, ami csak te lehetsz,
Hogy ami bánt az is szebbre csiszol,
Amit látsz, amit érzel, azt értsd meg jól.

Hogy többet érsz, mint az éveid száma,
A ruhád, cipőd, autód ára,
Hogy a Twitteren, Facebook-on mennyi az arc,
Aki bejelölt, vagy annál, hogy mire tart.

Többet érsz, mint egy személyi szám,
Matek doga, évvégi bizonyítvány.
Többet érsz, mint egy gyerek, egy felnőtt, egy öreg,
Egy születésnapi köszöntő szöveg.

Több, mint egy kereszt vagy családi név,
Az Isten is csodálva, szeretve néz,
De ha elvesztjük egymást: bolyongva élsz.

Nem várom, nézd:
Nem kell, hogy járj
Tó vízén, a kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj!
Mit mondjak még!?
Ennyi és kész!
Francba a nagy dolgokkal!
A kicsikben ha velem vagy
Sokkal többet ér!

Nem kell, hogy járj
Tó vízén, a kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj!
Mit mondjak még!?
Ennyi és kész!
Francba a nagy szavakkal!
Ha naponta szeretsz, az
Sokkal többet ér!

A nehéz éveket, köszönd, hogy ennyi csak!
Jól tudod mindig van, akiknek sokkal több akad.
Mindaz, mit nem szeretsz, a szíveden sebhelyek,
A múltból visszatért érzelmek, tettek, emberek,

Ami vagy, amit hinni se mersz,
Hogy egyedi vagy, ami csak te lehetsz,
Hogy többet érsz, mint egy platinakártya,
Egy TAJ szám, egy mobil, pénztárca.

Többet érsz, mint egy munkahely,
Aki szeret az nem elvisel!
Többet érsz, mint a földön bármilyen szerep,
Te a múzsa vagy, nem a kép vagy a keret.

Több mint egy test, akár csúnya vagy szép.
Az Isten is csodálva, szeretve néz,
De ha elvesztjük egymást: bolyongva élsz.

Nem várom, nézd:
Nem kell, hogy járj
Tó vízén, a kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj!
Mit mondjak még!?
Ennyi és kész!
Francba a nagy dolgokkal!
A kicsikben ha velem vagy
Sokkal többet ér!

Nem kell, hogy járj
Tó vízén, a kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj!
Mit mondjak még!?
Ennyi és kész!
Francba a nagy szavakkal!
Ha naponta szeretsz, az
Sokkal többet ér!

Mindenki keresi mindig,
az alagút végén egy fényre vár,
amiben végül igazi otthont talál.

Ady Endre

Hiszek hitetlenül Istenben

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? - ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.

Amióta Debrecenben élek...

Rónay György

Mire küldött?

Mire küldött az Isten? Arra, hogy
gyűlöld azt, aki éppúgy, mint te, mása,
s pusztán azért, mert károdat kívánja?
Mire küldött? azért, hogy marakodj

s visszaharapod a beléd harapót;
vagy hogy utána menj, és hogyha fájna
szegénynek a rajtad ejtett marása,
te adj sebére egy kis balzsamot?

Nyilván nem azért küldött, hogy ítélkezz,
hisz magadat ítélned épp elég lesz,
és irgalmat, ha rád kerül a sor,

hol lelsz, ha magad sem irgalmazol?
Gyűlöl? Szeresd; s tán megválthatod akkor
magadat is, őt is a kárhozattól.

örömjáték :(:

"– Hát persze, hiszen erre megy a játék! 
– Miféle játék?
– Hát… az örömjáték!
– Kisasszony, mit beszél összevissza?
– Nem beszélek összevissza! A papa tanított rá. Egész kicsi korom óta játszom. A nőegyleti hölgyeket is megtanítottam. Azok is játszották, – legalábbis néhányan közülük.
– Én ugyan nem sokat értek a játékokhoz, de azért csak mondja el, Pollyanna kisasszony, miben áll.
Pollyanna nevetett, de kicsit szomorkásan. A szürkületben arcocskája nagyon sápadtnak és keskenynek látszott.
– Akkor kezdődött, amikor a mankók érkeztek a missziós-hordóban…
– Mankók??
– Igen. Tudja, annyira szerettem volna egy babát. Papa kérte is, hogy küldjenek, de amikor megérkezett a hordó, a hölgy visszaírt, hogy nincs benne baba, csak egy pár kis mankó. Elküldte, hátha valami gyerek mégis hasznát veszi. Akkor kezdtük játszani a játékot.
– No, én aztán igazán nem értem, mi játszani való van egy pár mankóval! – jelentette ki Nancy kicsit ingerülten.
– Éppen az az érdekes benne. Mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk – magyarázta Pollyanna komolyan. – És mindjárt a mankókon kezdtük.
– Nohát, ezt aztán értse meg, aki akarja! Hogy lehet örülni annak, ha az ember babát kíván és mankót kap helyette?
A kislány vígan ugrált Nancy mellett.
– Dehogy nem, dehogy nem! Bár igaz, hogy az elején én sem értettem – ismerte be. – De papa megmagyarázta.
– Akkor maga pedig magyarázza meg nekem – szólt Nancy kurtán.
– Ó, libuska! Hát annak örültem, hogy nincs szükségem rá! – vágta rá Pollyanna büszkén. – Nagyon egyszerű a játék, ha az ember már belejött!
Nancy kicsit ijedt oldalpillantást vetett a kislányra.
– Hát ez aztán igazán furcsa gondolat!
– Dehogy furcsa! Inkább nagyszerű! – lelkesedett Pollyanna. – Azóta is mindig játszottuk. És mennél nehezebben megy, annál érdekesebb."
/Az élet játéka/

Ady Endre

Köszönöm, köszönöm, köszönöm


Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

százszázalékig releváns, zseniális alkotás

Szabó Lőrinc: Az Egy álmai

Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.

Mire várjak még tovább, a jövőt
lesve alázatosan?
Fut az idő, és ami él,
annak mind igaza van.
Én vagy ti, egyikünk beteg;
és mégse nézzem a fegyvereket,
hogy szeretet vagy gyűlölet
közelít-e felém?
Ha mindig csak megértek,
hol maradok én?

Nem! Nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, rég kibogozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan
a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt
sértetlenűl?
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,
s ha kiderűl!

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba! Ott
még rémlik valami elhagyott
nagy és szabad álom, ahogy
anyánk, a végtelen
tenger, emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!