Kedves Atyám!

Azért írok, mert szeretném elmesélni, min megyek most keresztül. Jól figyelj, ülj le valahol nyugodt helyre, mert nem lesz könnyű olvasmány. Sőt, biztos vagyok benne, hogy sok helyen nagyon sok Snickersre lesz szükséged ahhoz, hogy folytatni tudd. De nem bánom, mert tudom, hogy az első betűtől az utolsóig át fogod tanulmányozni.

Egy ilyen bevezetés után, szerintem már nagyon kíváncsi vagy, hogy mit szeretnék mondani. Csapjunk a közepébe! Szereted az őszinteséget.

Te adtad az életem, eltervezted, meg minden, úgyhogy arról most nem szólnék részletesen. De meg kell köszönnöm Neked, mert a világ legeslegszerencsésebb emberének érzem magam. Az egyiknek, legalábbis, hátha van még több, na, nem szeretnék önző lenni. Szeretek itt lenni a Földön, szeretem az embereket, meg úgy mindent. Rettentően érzékeny vagyok a világ rezdüléseire, bármi képes könnyekig meghatni. Éppen ez az egyik ok, amiért tollat ragadtam. Az őrületbe kerget ez az érzékenység, mert nem tudom kezelni. Mindent magamra veszek, mintha legalábbis az én feladatom lenne a világ megváltása: az éhezőnek enni adni, a ruhátlant fölruházni, ésatöbbi. De... tudom, ez nem fog a legegyszerűbben hangzani, de szerintem érted majd mire gondolok. Hiába vagyok ilyen érzékeny, sokszor nagyon csúnyán viselkedem az emberekkel. Nem direkt, meg mindig észreveszem magam, meg a hibát, de olyankor legtöbbször már késő, helyre hozni pedig nincs bennem elég erő és bátorság. Hadd szemléltessem:
Társam: "XY ma olyan idétlen pólót vett föl. Úgy idegesít, hogy azt hiszi, jól néz ki, itt kelleti magát, holott egy nagy nulla, pletykás, kövér..." (negatív jelzők végtelen halmozása)
Én: "Teljesen igazad van. Engem az idegesít benne a legjobban, hogy..." (negatív tulajdonságok véget nem érő sorolása)
Én, saját magamhoz, tíz perccel később: "Mekkora marha vagy, hogy mit beszélsz a másik emberről, te sem vagy jobb, ha meg igen, akkor inkább hálát adnál Istennek azért amilyen vagy, mintsem a másikon nevetnél a háta mögött..."
Látod? Igyekszem én, de már mindig késő...

De nem csak erről szeretnék írni Neked. Tudod, mert látod, hogy az utóbbi időben nagyon nagyokat változik a hangulatom, rövid időn belül tapasztalok meg érzelmi mély- és csúcspontokat. Hullámzom. Persze, lehet mondani, hogy rendben van, hormonok meg kamaszkor, de ez nem csak ennyi.
Kiskoromtól kezdve mindig tudtam, miben vagyok jó, és mi szeretnék lenni, mi az, ami megy nekem, amiből majd megélhetek később. Eldöntöttem, - és a környezetem is, - hogy én média- és kommunikáció szakra, írói pályára vagyok való. Egyetlen hiba csúszott be: elfelejtettelek megkérdezni Téged. Tekintve, hogy Te tervezted az életemet, ez azért elég nagy hiba. Hogyan járhatnám be a számomra kijelölt utat, ha arra sem méltatom az Útmutatóm, hogy, mondjuk, megtárgyalom vele, merre menjek? - tettem föl a kérdést magamnak. Így aztán arra jutottam, mindenképp meg kell kérdeznem Tőled: média- és kommunikációismeret szakra szánsz engem? Csak mert februárig jó lenne eldőlnie ennek a kényes kérdésnek, akkor ugyanis le kell adni az egyetemekre a jelentkezést. Persze addig tudok várni, mutasd csak meg nekem, terelgess, hadd jöjjek rá magamtól. De azért, úgy érzem, ezt fontos volt egyenesen megkérdeznem. Azt persze nem merem megtudakolni, hogy ha nem író vagy riporter, vagy valami ilyesmi leszek, akkor mégis mi? Legyen meglepetés. Azt hiszem, szeretni fogok egy ilyen jellegű meglepetést. Persze ne törd magad, a médiás pályával is tökéletesen elégedett lennék. Ez esetben viszont nagy szükségem lenne
-türelemre
-kitartásra
-észre
-erőre,
mert az emelt érettségik 90% fölött bizony nem fognak az ölembe hullani. Szeretném, ha válaszodban mellékelnéd az előbb felsoroltakat, ha megérdemlem. Természetesen nem "ingyen". Megpróbálok majd sok-sok embertárs iránti jótettel "fizetni" érte. Szeretném kipróbálni az önfegyelmezéses költségtérítést is (pl. lemondás, korlátozások, stb.), de ahhoz, hogy ezt gyakorolni tudjam, szintén szükségeltetnek a fent említett adományok.

2013 a lelki sötétség éve lett az életemben, nem említve a családomat ért tragédiákat. Sőt, még 2014 első fele is rémesen alakult, egészen az Edöcsény tanár úr-féle óbudai táborig, ahol aztán visszataláltam Hozzád. Ne haragudj, azokban a napokban nagyon sok mindent vágtam a fejedhez, és egyáltalán nem viselkedtem szeretetreméltóan. Hazajövetelem után rögtön el is mentem gyónni. Köszönöm, hogy megbocsátottál. Igazán csúnyán viselkedtem akkoriban.
Azóta majdnem minden rendben, leszámítva, hogy érzékenyebb vagyok, mint valaha, nyűgösebb, mint valaha, és hullámzóbb, mint valaha.

Most egyél egy Snickerst, mert nagyon érdekes dolgot fogok mondani.
Az elmúlt 1-2 hétben azt éreztem, hogy valami hiányzik. Pár nap beletelt, mire rájöttem, hogy ez a valami inkább valaki, leginkább pedig Te. Nem volt könnyű menet. Tudod, hogy van most két-három nagy démonom, amikkel úgy küzdök, ahogy reményeim szerint szombaton a Diósgyőr fog a Fradi ellen. Szóval nagyon. :) (Kérlek, kérlek, kérlek, győzzük le őket!!! Nagyon kérlek!) Ezekről most nem írnék bővebben, nem illik ilyesmit papírra, azaz inkább monitorra vetni, de tudom, hogy Te pontosan tudod, miről beszélek. Nem kell nekem tollat (billentyűzetet) ragadni ahhoz, hogy ismerd a gondolataim. De így azért személyesebb. Szeretném tökélyre fejleszteni a Veled való kapcsolatom, és ahogyan Ronnie apja, Steve (az Utolsó dalban) a zongorában találja ezt meg, én az írásban.
Kissé eltértem a témától, de ott jártam, hogy kerestelek. Pénteken az iskolában MAJDNEM bementem a déli imaórára, szinte fizikailag fájt, mikor elhaladtam a nyitott kápolna előtt, s mégsem tértem be. Gyenge voltam, manipulatív és a világ dolgaival (konkrétan: fizika óra) túlságosan elfoglalt. Szombat este fél órával mise kezdés előtt már ott voltam a templomban, ennyire hiányoztál. Alig vártam, hogy misére mehessek. Veled. Akartam. Lenni. Jól éreztem magam. Azt hiszem, akkor nem beszélgettünk, csak hallgattunk.

Be kell valljam Neked, ha már így mindent föltettem egyetlen lapra, hogy az elmúlt évek során nagyon hajtottam az iskolában, hogy majd egyszer befuthassak egy világi karriert. Tudod, eleinte pszichológus szerettem volna lenni, és ez továbbra sincs elvetve.  Nyitott vagyok azonban arra is, ha egy Hozzád közelebb vivő életutat szánsz nekem, még ha ez nem is mindig látszik így.
Ma tudod mire jöttem rá? Hogy egészen eddig, az elmúlt évben foggal-körömmel ragaszkodva készültem a médiás pályára, és eltemettem magamban annak az eshetőségét, hogy misszionárius legyek, ahogyan ezt a gondolatot már egyszer elültetted a szívemben. Csak világi pályára készültem - ráadásképp a megkérdezésed nélkül. Elég gáz vagyok, ugye? Remélem meg tudsz bocsátani. Szeretnék mostantól jobban odafigyelni Rád, hogy megkérdezzelek, mielőtt nagyon fontos döntéseket hozok. Juttasd eszembe, kérlek, akár napi többször is, hogy Te tervezted az életem, és legyek kedves meghallgatni Téged azt illetően, hogy mi lenne a legjobb nekem, mit szánsz nekem. Enélkül nem igazán tudom ugyanis azt az utat járni, amit nekem találtál ki.

Szeretnék még kérni türelmet, kedvességet és elfogadást. Szeretném, ha sokkal jobban viselkednék az embertársaimmal, és nem idegesítenének annyira. Láttad, hogy ma is mennyire kiborítottak az osztálytársaim. Meg sem kell szólalniuk ahhoz, hogy haragudjak rájuk - mindez azért, mert saját magammal sem vagyok jóban.

De nem csak kérni szeretnék. Köszönök mindent. Tudom, minden este és reggel ezzel kezdek, nagyon uncsi lehet, sablonos, meg minden, hogy feszt ezt hallgatod tőlem, de tényleg, tök komolyan gondolom. Köszönöm az életem, apa állását, azt, aki vagyok, az engem körülvevő idegesítő és kevésbé idegesítő embereket, a könyvtáros nénit, a takarító nénit, meg egyszerűen mindent. Annyira nagyszerű helyet készítettél számomra ebben a világban, hogy ezért sosem tudok majd elég hálás lenni. Rossz napokon próbálok arra gondolni, hogy nem mindenki ilyen szerencsés, és ilyenkor még sokkal jobban érzem feléd a hálát, talán picit jobb kedvem is lesz.

Holnap írunk informatikából, én pedig, ahelyett, hogy azokat a hülye algoritmusokat tanultam volna, ami amúgy a legkevésbé sem érdekel, Neked írtam levelet. Én nem kérem, hogy az összecsapott, szedett-vedett tanulással, amit majd a holnapi nap során az óraközi szünetekben produkálok, ötöst írjak, de egy hármasnak azért nagyon örülnék. :)

Fogalmam sincs hogy köszönjek el

Azt hiszem nem is akarok elköszönni, szóval nem fogok.

perchè sarà migliore e io sarò migliore...

Chiedo scusa a chi ho tradito, e affanculo ogni nemico
Che io vinca o che io perda è sempre la stesssa merda
E non importa quanta gente ho visto, quanta ne ho conosciuta
Questa vita ha conquistato me e io l'ho conquistata
"Questa vita" ha detto mia madre "figlio mio va vissuta,
Questa vita non guarda in faccia e in faccia al massimo sputa"
Io mi pulisco e basta con la manica della mia giacca
E quando qualcuno ti schiaccia devi essere il primo che attacca.
Non ce l'ho mai fatta, ho sempre incassato,
E sempre incazzato, fino a perdere il fiato
Arriverà la fine, ma non sarà la fine
E come ogni volta ad aspettare e fare mille file
Con il tuo numero in mano e su di te un primo piano
Come un bel film che purtroppo non guarderà nessuno.
Io non lo so chi sono e mi spaventa scoprirlo,
Guardo il mio volto allo specchio ma non saprei disegnarlo
Come ti parlo, parlo da sempre della mia stessa vita,
Non posso rifarlo e raccontarlo è una gran fatica.

Vorrei che fosse oggi, in un attimo già domani
Per reiniziare, per stravolgere tutti i miei piani,
Perchè sarà migliore e io sarò migliore
Come un bel film che lascia tutti senza parole.

Non mi sembra vero e non lo è mai sembrato
Facile, dolce perchè amaro come il passato
Tutto questo mi ha cambiato
E mi son fatto rubare forse gli anni migliori
Dalle mie paranoie e da mille altri errori
Sono strano lo ammetto, e conto più di un difetto
Ma qualcuno lassù mi ha guardato e mi ha detto:
"Io ti salvo stavolta, come l'ultima volta".
Quante ne vorrei fare ma poi rimango fermo,
Guardo la vita in foto e già è arrivato un altro inverno,
Non cambio mai su questo mai, distruggo tutto sempre,
Se vi ho deluso chieder scusa non servirà a niente.

Vorrei che fosse oggi, in un attimo già domani
Per reiniziare, per stravolgere tutti i miei piani,
Perchè sarà migliore e io sarò migliore
Come un bel film che lascia tutti senza parole...